Ezüstpárákban álmodó hegyek
tündéri folyók felé lejtenek,
melyek fölé az ámult, ifjú hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeken a fény,
ahogy emlékeimben téged én.
Hajnal Anna
____________________________________________________
Samhain... édes november. Az öntudatra ébredő kémények énekét hallgatva gondolok vissza a régmúlt időkre, melyben talán élt a farkas, talán csak álmodtam és talán élt az a lány is, ki a Holdba költözött. Ezért siratja éjszakáról-éjszakára őt a kedvese a szirten állva, sötét fenyvesek gyantaszagú lehelletébe simulva. Most a lassan fölénk születő Újhold kevéske fényét kipótoló, mindenszenteki gyertyalángok áldják meg ezt a lélekközösségét.
Belőlük kap formát a mai napon. Tudtad, hogy a Holdat a farkas hangja emeli egyre magasabbra? Vele incselkedik, míg az siratja lentről - a Holdat ez a hang űzi egyre feljebb. Ezek ők, ezek voltak mindig is. Az ő krónikájuk ez a történet.
_____________________________________________________________